Furcsa (és az is, hogy csak most jutott eszembe, a korábbi évek során sosem), vajon miért van az, hogy pl. Halloweenre képesek vagyunk egy csomó aprósággal babrálni, barkácsolni vagy éppen sütni a magunk szórakoztatására. Aztán mikor a tradicionálisabb ünnepekhez érkezünk és eszünkbe jut, hogy jövő hétvégén ki “kell” mennünk a temetőbe, automatikusan megvesszük a kész mécsest majd a vágott virágot, esetleg koszorút a boltban. Kevesen vannak, akik a saját kertjükből visznek friss virágot, az utolsó őszi szálakat. Pedig mennyivel személyesebb lenne egy ilyen csokor, nem? Persze a Mindenszentek és Halottak napja sokkal komorabb és szomorúbb ünnep, mint a tengeren-túli október végi társa. Viszont sokkal inkább kellene a megemlékezésről, mint sem a “kötelességről” szólnia. Jó lenne, ha nem azért mennénk ki a temetőbe rendbe rakni és újra feldíszíteni szeretteink sírjait mert ilyenkor úgy illik. Hanem sokkal inkább azért, mert szeretnénk velük tölteni egy kis időt, megosztani velük valamit, kedveskedni nekik, ha lehet.
Kiskorunkban mindig a tágabb családdal együtt látogattunk ki a temetőbe. A négy uncsitesó egymással versengett a gyertyák meggyújtásakor. Csodáltuk a gyönyörű fényeket, amikor már szabad volt ugrándoztunk, hogy ne fagyjuk meg a hűvös November eleji estéken, és rendkívül örültünk, hogy újabb pár napot tölthetünk együtt. Mi lenne, ha ezt a hagyományt a mi gyermekeinknél mécses készítéssel is megtoldanánk? Mert annak ellenére, hogy mi Mamazsolák és az uncsitesók is szívesen barkácsolunk; szeretünk kézzel és szívvel készült tárgyakat ajándékozni egymásnak minden nagyobb ünnep alkalmával, és rengeteg gyertyát is készítettünk már az elmúlt évek során, szeretteink sírjához mi is mindig bolti mécsessel járultunk. Pedig miért ne vihetnénk saját készítésűt? Valami olyat ami jellemző ránk vagy szerettünkre, aminek tudjuk, hogy biztosan örült volna/ örülne? Miért ne szánhatnánk rá egy kicsivel több időt? Foglalkozhatnánk vele + 15 percet?
Például miért ne vihetnénk egy tea imádó nagyinak ilyen mécsest:
Az elkészítése pofon egyszerű, és még közben újra is hasznosíthatunk, pl. régi lecsorgó viaszdarabkákat. Ezenkívül szükségünk lesz még kanócra, két pálcikára és ragasztószalagra (a kanóc megtartásához) és persze egy szép teás csészére. Nem kell mást tenned, mint rögzíteni a kanócot a csésze közepén, megolvasztani a viaszt forró víz fürdőben, majd a kitisztított csészébe önteni. /Teljes (angol) leírásért és még több képért kattints ide./
Kedveskedhetnénk egy borász nagypapának akár ilyen gyertyákkal is:
Vagy ha az illető rendkívüli módon szerette a természetet:
Ha sokat barkácsoltunk régen együtt:
..és ha egyszerűen csak nagyon hiányzik vagy nem tudtunk még mindent elmondani neki amit szerettünk volna, akkor:
/képek forrása: http://www.pinterest.com/mamazsolablog/okt%C3%B3ber-november/ /
*Természetesen arra minden esetben ügyeljünk, hogy saját készítésű gyertyánk se legyen tűz veszélyes!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: