Mit tehetsz ha kutyás családba születik a baba

Azon kaptam magam valamelyik este hogy úgy eltelt az egész nap, annyit jöttünk-mentünk, babáztunk, hogy nem is jutott rá időm, hogy Bruno kutyával játszak. Még aznap éjjel aztán azt álmodtam, hogy Pán Péter első “tudatos” mozdulata nem valamelyik tárgy után nyúlás volt, hanem hogy kétszer megsimította Bruno bundáját.

Néha tényleg nem olyan egyszerű, amikor kutyás családba születik a baba és nem csak azért, mert onnantól fokozottan kell figyelni a higiéniára és a baba/kutya elszeparálására. Nem csak baba(ápolási) szempontból bonyolódnak a mindennapok (bár erről sok helyen lehet olvasni és informálódni, többek közt bővebben itt ). A kutya szemszögéből sem árt néha megvizsgálni a dolgokat.

Gondolj csak bele, ez a kutyus volt ezidáig (pláne ha első babáról van szó) a szemetek fénye. Gyerek volt gyerek helyett. Ahova csak lehetett veletek tartott de legalább is minden nap kitüntetett figyelmet kapott akár veletek lakott a lakásban, akár kint a kertben. Aztán érkezik egy tüneményes, csodás szagú jövevény, aki bár nagyon bájos, új, szokatlan hangokat hallat és elrabolja a gazdik idejét és figyelmét. Sőt egy darabig még csak játszani sem lehet vele.

Mit tehetsz, ha továbbra is szeretnél értékes időt tölteni kedvenceddel és sokat kényeztetni őt? Elmesélem, hogy mi milyen stratégiát követtünk az első hetekben.

Kezdjük ott, hogy a várandósság utolsó hónapjaiban, mikor már nem mertem egymagam sétáltatni nagyra nőtt kutyusunkat, minden délután/este (illetve hétvégén reggel) hármasban indultunk útnak. Korábban Bruno reggel velem sétált, este a párommal. Az utolsó hetekben viszont a reggeli sétát játékra váltottuk; játék dobálás a kertben, trükkök gyakorlása stb. Meg mernék esküdni, hogy a vége felé már tudta, hogy áldott állapotban vagyok, sokkal türelmesebben játszott velem a kis szeleburdi.

Mielőtt a kórházból hazajöttünk, férjecském elhozott egy babaszagú pelust és megszagoltatta Brunoval, hogy legyen egy első előtti kontaktus is, hátha eddig mégsem sejtette volna a 6. kutyaérzékével hogy valami változni fog.

Mikor hazaértünk egyből odavittük hozzá Pán Pétert a hordozóban. Elmondtuk, hogy ő a legújabb kis gazdája és ezentúl mindig velünk lesz. Izgultam nagyon, hogy milyen lesz az első reakció. Tudni kell, hogy Bruno angol véreb. Az angol véreb pedig (a neve ellenére) a legjámborabb és a legjobb szaglású kutyafajta. (Nem azért véreb, mert harci kutya. Ő vadász kutya. Azért véreb, mert a vad vérnyomát követi). Viszont eléggé nagy termetű és bárkit (egy felnőttet is) képes elsodorni nagy örömében és buzgalmában. Hatalmas is volt az öröm mikor megérkeztünk, mégis összehúzta magát és nagy lendületű de visszafogott farokcsóválással közelített felénk.

A legelső napokban szinte csak a párom gondoskodott róla, persze igyekeztem én is naponta ha más nem is, megvakargatni a füle tövét pár percig.  Bruno a kertben lakik, tehát ha társaságot szeretnénk nyújtani neki, akkor bizony ki kell menni hozzá és külön időt szánni rá. Kezdetben a kismamák azonban még nehezebben mozognak és talán a babát is nehezebb letenniük. Én is így voltam ezzel, bár nagyon hiányzott a bundás. A lakásban élő kutyáknál talán könnyebb a helyzet ilyen szempontból. Ők mindig ott lehetnek a közelben. Nyomon követhetik percről percre az eseményeket és talán kevésbé érzik magukat kirekesztve.

Később újra együtt (most már négyesben) tettük meg a délutáni sétákat. Én a babakocsit toltam, férjecském pedig Brunot vezette. Persze sokkal könnyebb dolgunk lett volna egy kis termetű kutyával, akinél nem áll fent a veszély, hogy elrántja a babakocsit, ha meglát egy kutyát az utca túl oldalán akivel feltétlenül és azonnal játszani szeretne. Akkor délelőttönként egyedül is elindultam volna a babakocsival és vele. A séta jó a kutyának, mert érzi a “falka szellemet” (bár kutatások bizonyítják, hogy szabadon a farkasok és kutyák nem is falkában, ha nem valójában családban élnek). A séta jó a babának, mert friss levegőn van, és persze jó nektek is, mert mozogtok, együtt vagytok, nincs telefon a kézben és jókat lehet beszélgetni közben.

Hogy Bruno kutya reggelente se unatkozzon, próbálok továbbra is időt szakítani a játékra a kertben. Hogyan és mikor? Hát amikor Pán Péter szundít. Ha jó idő van, nyitva hagyom a szobája ablakát így hallhatom, ha esetleg felsír. Hidegebb időben, gyakran futok ki-be a házba. Sokszor ő a teraszon sziesztázik (szúnyogháló alatt), amíg mi Brunoval játszunk. Ha Pán Péter nyűgösebb, akkor csak a labdázás/ kutya foci marad. Felkapom a picurt (ehhez jól jön egy babahordozó kendő vagy kenguru), jön velem és “együtt” rúgjuk a labdát Brunonak és csatangolunk vele a kertben míg minden szagot lenyomoz.

Ha az amúgy szökős kutyátok kennelben van napközben és csak akkor birtokolhatja az egész kertet, ha valaki felügyel rá, akkor találj apró tennivalókat, foglald le magad, hogy addig hadd legyen kutyád számára is egy kis szabadprogram, had szaglász-bóklászkodjon kedvére, keretek közt. Teregess odakint, locsolj, ültess virágot, vágd le a kósza fűszálakat vagy tedd a picurt a árnyékba és pihenjetek együtt. Olvass vagy relaxálj és töltődj egy kis D-vitaminnal és élvezd a nyugodt perceket!