A könyv /Vicky Iovine: Barátnőim a terhességről/ pont nekem szólt. A barátnőktől távol szakadt, rémült, de derűs, optimistán és a szó soros értelmében VÁRandós kismamának. Mivel a csajok közül én leszek a második, ha minden jól megy (sosem hittem volna) aki babát hoz a világra, sok mindenkitől, még csak telefonon sem, tudok kérdezősködni. Kivéve persze anyát és ZSOla-t (nővéremet), akik kapják is szép sorban a hülyébbnél-hülyébb kérdéseimet. Így pl: Tényleg nem szabad háton aludni, mert akkor a babára tekeredik a köldökzsinór? Szedjek terhes vitamint vagy sem? Melyik héttől érdemes fülhallgatót rakni a pocakomra, hogy klasszikusokat, vagy számomra kedves dallamokat hallgattassak a tökmaggal? Stb-stb. A könyv ezekre a kérdésekre ugyan nem ad választ, de sok egyébre, olyanra amit mástól tényleg nem mernék megkérdezni, igen. Vicces, olvasmányos és sok-sok a kismamában felmerülő kérdéskörrel és témával foglalkozik. Összegyűjti egy baráti kör széleskörű tapasztalatait. Ajánlom mindenkinek. 10 év múlva pedig keressétek a könyves polcokon a mi (barátnőink által) összeállított frissített verziót. 🙂
Szóval Budapest. Először éreztem kevésbé vonzónak, a sok-sok bolt, kultúr program lehetőség és gasztró különlegesség ellenére. Budapestnek rengeteg előnye van, de olyan klassz otthonra találni Nyugat-Magyarországon egy kedves kisvárosban, az osztrák határhoz közel. A 7vége a nővéreméknél, a shopping turnék, a játszótér, a finom ebédek a kedvenc unokahugim, a csajos vacsi és a buli kiváló volt, ahogy (a méretes jéghegyeket a poharamban leszámítva) az alkoholmentes mojito koktélok is. Épp úgy, mint másnap hajnali 8 kor az ínycsiklandó reggeli, a szintén nagyon-nagyon jó barátokkal. Feltöltődés.